2013. november 17., vasárnap

Belmont 2in1

Belmont kávé 2 az 1-ben : Ár: 349 Ft Kiszerelés: 10 db
Ismét egy Aldi-s termék került terítékre. Praktikussága miatt szeretem az instant kávékat, napközben is gyorsan elkészíthetők, ezért mindig tartok magamnál, ha beüt a délutáni ( esetleg délelőtti, vagy egésznapos :D ) kóma akkor legyen mihez nyúlni :)
Az Aldis változat nagy híve voltam, ár-érték, illetve íz-ár-érték arányban jónak találtam, szinte minden aldis látogatásomkor került a kosaramba belőle. Legutóbb azonban mintha megváltozott volna valami a termékben, elrontani ugye nagyon nem lehet egy ilyen termék elkészítését, max ha nem elég forró a víz és nem oldódik rendesen. De a víz elég forró volt, kipróbáltam többször is, a "hiba" nem tűnt el, a bögre alján visszamaradt egy adag, kb fél kiskanálnyi homokszerű por, ami egyszerűen nem oldódott fel. Eddig két külön csomagból származó stick-eknél vettem észre , talán egyszerre is vettem őket.
Lehet még később próbálkozom a vásárlással, mert szerettem ezt a terméket, adok neki még esélyt hátha csak átmeneti a probléma, ha nem akkor váltok valami másra.

Képet sajna csak a 3 in 1 társról találtam, de majd pótolom a másikat is :)




2013. november 15., péntek

Gála krémpuding - főzés nélkül

Gála krémpuding: Ár : 169 Ft Kiszerelés : 80 g
Ma igazából nem fogok mesterszakács címért indulni az tuti. A gyorsan, egyszerűen finomat kategória mai versenyzője a főzés nélküli puding volt. Egészség, tudatosság? Ezek a fogalmak messze jártak, mert a zacsiban kb csak cukor és egy kis aroma lapulhat, de a gyerekkora emlékeztető íz feledteti az elkövetett bűnöket :)

A Gála krémpuding minden ízével meg vagyok elégedve, a puncsos az örök kedvenc, második helyen futott be a vaníliás. Gyors sütikhez szoktam leginkább használni, piskóta, egy csomag puding, csokireszelék vagy tejszínhab, és máris készen vagyunk a "tortánkkal". Nah jó, azért kicsit nagyképűnek kell lenni hogy ezt a 20 perces kreálmányt tortaként emlegessük, de az íze jó, és enyhíti a süti iránti éhséget. Olcsó és finom, hogy ezt a klasszikust idézzem :)


2013. november 13., szerda

Bensdorp kakaócsoda

Bensdorp kakaó : Ár 600 Ft Kiszerelés : 125 g
Egy igazi minőségi kakaó ! Sajnos azt vettem észre, hogy a hazai kínálatban egyre több silány minőségű és ismeretlen eredetű kakaópor található. Érdemes figyelni a kakaók, illetve kakaóból készült termékek minőségére, mert egy gyenge minőségű alapanyag használatával például élvezhetetlenné válhat süteményünk. 
Egy igazi kakaónál, pl a Bensdorp-nál iagz, hogy a kevesebb több, sokkal kevesebbet kell belőle használnunk, mert intenzív.
Ezeken a hideg őszi-téli, sötét, barátságtalan napokon mi lehetne jobb, mint egy igazi forró csoki? Ez a kakaó tökéletesen alkalmas erre a célra, sűrű, krémes, igazi kávéházi forró csoki készíthető belőle, csak a tejszínhabot le ne hagyjátok róla :)


2013. november 12., kedd

Milka Sweet Winter

Milka Sweet Winter csoki : Ár: 249 Ft   Kisz : 100 g
a tegnap esti alpesi tehenek mára meghozták a csokijukat, képbe került egy Milka Sweet Winter.
Mókás-kedves csoki, már így novemberben megadja az alap karácsonyi hangulatot. Nem a hagyományos kocka formákra, hanem kis-karácsonyfákra törik szét, jó móka, csak gyorsan fogy :) :)
Törögethetsz belőle kis fát, nagy fát, bár én erdőként fogyasztottam...
A teljes csoki 12 %-a fehér csoki, ezek a részek ha lehet még krémesebbé teszik az ízt.
Kiváló dekorációja lehet karácsonyi sütiknek! Szóval karácsonyi készülődés : START !




2013. november 11., hétfő

Mizo kókuszos kakaó, Milfina Mascarpone, kósza tehenek

Mizo kókuszos kakaó: Ár: 249 Ft Kiszerelés: 450 ml 
Itt a mai kókuszos termék :) Limitált kiadás, igazi étvágy ( vagy inkább itvágy ??? :) gerjesztő csomagolás, mi kell még ? Kellemes kókuszos csokis íz, reggeli mellé tökéletes, főleg jól lehűtve!

Milfina Mascarpone : Ár : 799 Ft  Kiszerelés : 500 g
Imádjuk a tiramisut ! Leginkább a hagyományos, mascarponés változat jön be, a hamis verziók eddig mindig alulmaradtak az mascarponés misuval szemben.
Az Aldi termékeivel szinte mindig elégedett vagyok, így van ez a mascarponeval is. A light változattal készített hab hajlamosabb híggá válni, figyelni kell hogy megfelelően keményre keverjük.
Ami nem jó, az a termék csomagolása, a zárófedél egy vékony műanyag lapocska, amit gyengén rásütnek a pohárkára. Elég, ha szállítás, polcra való kipakolás, vagy a vevő válogatása közben kicsit megnyomódik a fedél, és máris elválik a pohártól, így a termék levegőt kap.
Sajnos már jártam úgy, hogy a boltban bontatlannak tűnő csomagolás sérült volt, és az amúgy még hetekig eltartható mascarponém már bizony penészedett.
Szerencsére az Aldi elég rugalmasan kezeli a minőségi kifogásokat, termékcseréket, csak bevittem a boltba és máris kaptam egy újat.

A dobozkán feltűnik még a Gen Technik Frei - génmentes jelző is. Ez biztosít minket, hogy a termék genetikailag nem módosított alapanyagokból készül. A szomszédos Ausztria Aldi üzleteiben pl a termékek zöme ilyen jelzésű. A tejek, tejtermékek a régiós termelőktől származnak. Ugye mindenki fejében él a kép az alpesi falvakról, ahol kolompolva legelésznek a tehénkék a hihetetlen zöld füvön, a háttérben pedig havas hegycsúcsok magasodnak. Na ez ott tényleg így van, tehénkék boldogan kolompolnak naphosszat a domboldalakon, termelik a minőségi tejet és húst. 
Az osztrák háziasszonyok nagy része tudatosan figyel arra, hogy génmentes és ha lehet Bio dolgokat vásároljon. A boltok polcain jóval nagyobb arányban is találhatók meg ezek a termékek, mint nálunk, bár azért már itt is tapasztalható fejlődés, de ott pl az anyagi háttér is adott a minőségi termékek megvásárlására még az átlag emberek számára is.

És ha már ennyit dumáltam a tehénkéről, legyenek itt ma ők is :)

2013. november 10., vasárnap

Vito Reform, Meggy Márka, Jar Aloe & Coconut

Új nap, újabb termékek :) Szép vasárnapot :)

Vito Reform ételízesítő: sokat hallani az ízfokozók negatív hatásairól, ezért olyan ételízesítőt kerestem, ami mentes tőlük. A bolt polcán 10-ből 8-ban azonban ott figyel a nátrium-glutamát. A Vito-ban nincs cukor és ízfokozó, ami viszont igen:
tengeri só ( 55 % ) sárgarépa, paszternák ( ezt nem igazán tudtam hogy mi, szóval megnéztem : fehérrépára hasonlító gyökérzöldség ) vöröshagyma, petrezselyemlevél, petrezselyemgyökér, fokhagymapor, gyömbér, kurkuma, élelmiszerszínezék (kurkumin)

200 g, kb 400 Ft. Már elég régóta megvan, nem sokat használok belőle, de egyenlőre jóban vagyunk.


Meggy márka üdítőital : nem nagyon szoktam ilyesmi jellegű italokat vásárolni, de amikor megláttuk a boltban, rögtön felsejlettek gyerekkorunk emlékei, szinte éreztük az ízét, és hát gondoltuk, éljen a RETRO, hazavisszük, lehűtjük és nosztalgiázva megisszuk. Meggy márkánk máris ott csücsült a kosárban, azóta meg a sarokban várja jobb sorsát, mivel kivettem a hűtőből hogy helyet se foglalja. Az ízének köze nincs a régi ízhez, összefoglalva olyan mintha egy doboz édesítőszert feloldottunk volna 2 liter vízben egy kis szénsav és színező kíséretében.
A neten találtam róla egy nem túl bizalomgerjesztő cikket is:
http://www.sonline.hu/somogy/kek-hirek-bulvar/karos-hatas-merget-iszik-a-gyerek-az-iskolaban-268764

Nem tudom, mi a valóságtartalma, nem jártam utána, de nálam így se úgy se lesz bevásárlólistás, az biztos.
220 Ft volt, az arányokat elnézve 200-at kidobtam a kukába.


Jar Aloe Vera & Coconut : dobok egy kis kitérőt, mert ha már ettünk és ittunk, akkor ugye mosogatunk is. Kókuszmánia folyt. köv : szuper ez a mosogatószer. Valahogy eddig elkerülte a figyelmemet a kókuszos kiadás, de szerencsére egymásra találtunk. Hozza a szokásos Jar minőséget, sűrű, könnyen jól habzik, nem kell kinyomni egyszerre a fél flakont hogy elmosogassunk főzés után és nem szárítja a kezet.
Az illata pedig egyszerűen nálam mindent visz.
250 Ft-ért szereztem be a 0,5 l-es változatot.
Ha nem tudnám, hogy mosogatószer, simán alkalmaznám tusfürdőként :) 

2013. november 9., szombat

Milx kókuszos túródesszert, Cserpes áfonyás joghurt

Milx kókuszos túródesszert : véletlenül találtam rá, és mivel minden ami kókuszos jöhet, gondoltam ez nekem kell ! Kis kartondobozban 2 egyenként is csomagolt rudi lapul, szóval úgy tűnik a termék dobozolása inkább csak kiemelő taktika lehet a versenytársak közül, mindenesetre működik, mert így egy nagyobb rudi figyel rád a polcról.
Az íz enyhén kókuszos, nem túl édes ( nekem legalábbis ) . Bár a natúr változatot még nem próbáltam, elsőre az Aldis Milfina Rudihoz hasonlítanám minőségben. Árban jóval efölött volt, 180 Ft körül volt a 2 db-os csomag.

Ha egyszer valaki visszahozná a Danone Kid Rudit, annak szobrot állítanék, mert bár tudom hogy a Piros Pöttyös az igazi, nekem a Kid volt az.


Cserpes áfonyás joghurt : gondolom ez mostanában már senkinek nem újdonság, elég nagy figyelmet kapott az elmúlt időben, szerintem nem alaptalanul. A hazai joghurtkínálatban tényleg üde színfolt, nem egy agyoncukrozott ismeretlen eredetű massza. Bár ma épp az áfonyás volt terítéken, szinte minden változatát próbáltam már, egyedül a meggyes nem jött be. Vártam a meggyes rétes töltelékére emlékeztető kissé fanyar, kissé édes ízt, de hiába kerestem, nem találtam.
Kellően krémes, nem híg állag, felkeverve pont elég az íz. A magvas gyümölcsös ízek magokat is tartalmaznak, megérkezik a hatás, mintha tényleg gyümölcsöket dobáltunk volna egy pohárka igazi házi joghurtba.

Ára minősége alapján érthetően jóval versenytársai felett van (249-299 Ft között vettem eddig ), bár ha azt is nézzük, hogy 250 g egy pohár, így nem is tűnik soknak. Az áfonyás íz szinte minden boltban ahol eddig vettem, 20-60 Ft-al drágább az összes többinél. Illetve ez nem igaz, a helyi Coopban egyik napról a másikra a barackosat is felárazták az áfonyás szintjére, majd pár nap múlva vissza. Nem tudom, mire jó ez a megkülönböztetés, szerintem egy árban kellene lennie az összes íznek.


2013. november 8., péntek

Semmi élelmiszer biológia, csupán "paraszti" gondolkodással itt tervezem gyűjteni feljegyzéseimet azokról a termékekről, melyek meghatározzák mindennapijaimat, az élelmiszerekről, mert hát enni kell :)

Sokszor állok a boltban a kínálat által letaglózva, és nem tudom mit is vegyek. Szívesen odamennék Rózsikához, a helyi vegyes szuper tejpultosához, hogy tessék már mondani, jó ez a tejföl? De a Rózsikák elég gyakran cserélődnek, vagy csak én öregszem, és azt sem tudom már ki kicsoda a boltban. Nézem, melyik termékből van kevés, gondolván amit nagyon visznek az biztos jó. Aztán legtöbbször az üres polc alatt a legolcsóbb árcímke virít.

Mindig a tudatos vásárlásról hallok, olvasok, én is tudatos akarok már végre lenni! Olyan dolgokat venni, amik ár-érték arányban megfelelnek, amik felbontás után gyenge minőségük miatt nem a hűtő sarkában vagy az egyik polcon várják végüket.

Na de komolyra fordítva a szót, ide írok majd arról, hogy bejött-e egy termék vagy nem. Ha netán idetévedsz és hozzáfűznél, örömmel veszem, mondd el Neked mi a tuti :)